Skip to main content

Érezted már úgy, hogy nem vagy kifejezetten rosszul, de azért annyira jól se? – Nem vagy vele egyedül! A levertség és a rossz közérzet jelensége általánosabb probléma, mint gondolnád. Sokan úgy élik meg, hogy „kicsit nyűgös vagyok ma”, míg mások egyenesen úgy érzik, hogy mindenük fáj. Nem szabad a szőnyeg alá seperni, ha az energia szinted valahol a mélygarázsban van, mert a jelenség hátterében egészségügyi problémák is megbújhatnak.

Gyorsan tisztázzuk, hogy mit is jelent a rossz közérzet, milyen tünetekkel jár, hogyan járhatsz utána, hogy mi áll a hátterében és miként tehetsz ellene.

Tudj meg mindent a rossz közérzetről!

Mit jelent a rossz közérzet?

Ahogy azt itt is remekül összegyűjtötték, a rossz közérzet nagyon lesarkítva szervezetünk kimerültsége és ezzel a fáradtsággal járó tünetek együttese. Megemlítenénk, hogy ennek a betegségnek még BNO kódja is van, ami az R53, és betegségként tartják számon. Ezt pedig elég erős indoklás arra, hogy komolyan foglalkozzunk vele. A levertség közérzet többnyire közvetve alakul ki valami más betegség hatására. Előidézheti például egy fertőzés és az immunrendszer legyengülése, de előcsalogathatja az energiaháztartás zavara is, állhat a hátterében depresszió, sőt ki is alakulhat tőle, s ha ez nem volna elég, a kimerültség hasonló barátságot kötött emésztésünkkel is. Ezek az egészségi állapotok mind apró kis jeleket (ingereket) adnak le idegrendszerünknek, amely végül kialakítja a rossz közérzetnek nevezett, sokak számára megfoghatatlan fogalmat.

emésztőrendszeri panasz - rossz közérzet

Mi lehet a rossz közérzet oka?

Ha a fogalom megfoghatatlan is, a betegség nem az. Amint kiderítettük a rossz közérzet okát, tehetünk is ellene. Általában az energiaszükségletünk fokozódása, energia-bevitelünk hiánya és szervezetünk helytelen energia hasznosítása váltja ki azt a reakciót szervezetünkből, amelyet fáradtságként, levertségként, kimerültségként élünk meg. Ezeket az energiával kapcsolatos problémákat okozhatják például a szervezetben burjánzó méreganyagok, akut és krónikus betegségek, illetve életmódbeli szokásaink (!) is.

Milyen tünetekre figyeljek oda?

A fáradtság az egyik legáltalánosabb tünete a rossz közérzetnek. Ennek a fáradtságnak, levertségnek különböző mértéke lehet a betegség súlyosságától és attól függően, hogy milyen régóta áll fenn nálunk jelenség. Általában viszont a kimerültség nem párosul határozott fizikai panaszokkal. Nincs egy gócpont, amire ráfoghatnánk, nem érezzük pontosan, honnan is ered a fájdalmunk, csak egy nyugtalanító kellemetlen érzés uralkodik rajtunk, ami átjárja a testünket.

Ennek járj utána, ha észleled a panaszokat?

Számos vizsgálat elvégezhető annak érdekében, hogy megtudjuk, rossz közérzettől szenvedünk-e. Az első alap lépés egy nagylabor és a Zinzino Balance Test elvégzése. Másodszor pedig nem árt egy neurológiai és átfogó belgyógyászati kivizsgálás. Tehát egy alapos állapotfelméréssel megfejthető a rossz közérzet kiváltó oka és megkezdődhet a gyógyulás!

rossz közérzet - férfiak

Hogyan gyógyítható a rossz közérzet?

Először is ki kell iktatni azt az alapbetegséget, ami táplálja bennünk a rossz közérzetet. Fokozatosan javíthatunk állapotunkon pihenéssel, egészséges táplálkozással, vitamindús étrend bevezetésével és akkor el is árultuk a nagy titkot: emésztőrendszerünk kímélésével és rendbe tételével. Bélflórád felborulása, emésztőrendszeri szerveid megbetegedése, a méreganyagok felhalmozódása mind-mind tesznek egy jó nagy lapáttal panaszaidra.

Emésztés helyreállítása

Szervezetünk számára anyagcsere folyamataink és az emésztés lebonyolítása rendkívül megterhelő lehet. Óriási energiát von el az emésztés testünktől. Egy kiegyensúlyozott étrend bevezetésével hatalmas terhet vehetünk le emésztőrendszerünk válláról és ezzel javíthatjuk közérzetünket is. Ha étkezés után fokozódik nálad a fáradtság, akkor szinte biztos, hogy emésztésed és emésztőrendszered állapota a ludas rossz közérzetedért.

Ezeket a lépéseket tartsd be

Első lépés a méregtelenítés lenne, amiről mindenképpen egyeztess orvosoddal – ahogy azt ebben a cikkben is írják. Utána alakíts ki egy kiegyensúlyozott étrendet, akár egyeztetve menüdet dietetikussal vagy táplálkozási tanácsadóval. Nagyon fontos, hogy kiemelt szerepet kapjanak a rostok a táplálkozásodban. Ha ezzel is megvagy és szigorúan követed a menüdet, akkor kezdj el fokozottan odafigyelni arra, hogy olyan mikrotápanyagokhoz juss, ami helyreállítja bélflórád egyensúlyát. Iktass ki minden stresszt az életedből vagy egyszerűen csak válassz olyan elfoglaltságot, például sporttevékenységet, ami segít megfeledkezni róluk. Dolgozz a lelkeden és a testeden egyszerre és szabadulj meg a leverstgétől!

Válaszd a Zinzino Zinobiotic termékét, ami helyreállítja emésztőrendszered egyensúlyát, támogatja bélflórád és természetes élelmirostokkal járul hozzá anyagcsere folyamataid helyes működéséhez!

Hozzászólás